EMBERI SZÜKSÉGLETEK :
Részlet Dr Marsall B. Rosenberg : A szavak ablakok vagy falak c. könyvéből.
Minden ember egyforma ,mégpedig az alapvető szükségleteinket illetően.
Sajnos nem eme hasonlóságunk szerint tekintünk egymásra,
és konkrétan nem is vagyunk tudatában ezeknek az egyforma szükségleteinknek.
Ezek egyben ALAPVETŐ EMBERI JOGOK IS !!!
Egész életünk egyszerüen ezeknek a szükségleteknek a kielégítéséről szól .
Igyekszünk lehetőleg békésen együttműködve egymással,
megadni magunknak és egymásnak amire éppen szükségünk van.
Ha sikerül akkor érezzük jól magunkkat.
Ne az érzéseinkre koncentráljunk, ne ragadjunk le az érzéseink szintjén,
hanem rögtön figyeljünk a mögöttük ott lévő, őket kíváltó szükségleteinkre,
és tudatosan kapcsoljuk össze öket,és cselekvő módon válaljunk értük felelőséget.
A szükségletek témakörében nagy jelentőségű szakember még,
Eric Berne , aki Az emberi játszmák c könyvében fejti ki ,
hogy az embereknek van egy szociális tipusu ingerekre irányuló szükséglete is,
és ezekre alapvetően folyamatosan ingeréhségük van ,
Amit kölcsönösen egymással ,társas érintkezésünk közben elégíthetünk ki .
1/ Intimitási,érzelmi éhség ,szükségletünket.
az intimitás alpegysége a „simogatás” ami lehet konkrét vagy képletes.
2/ Időnk tudatos rendezettsége /strukturáltsága/iránti szükségletünket .
3/ Elismerés éhség .
Ezek hosszabb ideig tartó hiánya súlyos ,maradandó testi ,
lelki,pszichés,mentális károsodást okoz.
Kisgyermek korban akár végzetes is lehet az intimitás, simogatás hiánya!
Dr Marsall B. Rosenberg :
Szügségleteink fő csoportjai :
1/ Autonómia 2/ Fizikai gondoskodás 3/ Integritás
4/ Játék Lelki közösség 5/ Társas kapcsolatrendszer
6/ Megemlékezés ,ünneplés
RÉSZLETESEN szükségleteink:
Autonómia :
Álmaink és céljaink szabad megválasztása.
Álmaink ,céljaink és értékeink megvalósításához vezező út szabad megválasztása.
Fizikai gondoskodás :
Érintés
Táplálék
Lakás
Levegő
Pihenés
Szex
Testmozgás,sport
Biztonság ,Védekezés lehetősége a veszélyektől(Vírus,rovar,ragadozók ,emberek )
Víz
Integritás :
Értelmes közeg
Hitelesség
Kreativitás
Figyelem
Önbecsülés
Játék Lelki közösség :
Béke
Harmónia
Ihlet
Rend
Szépség,esztétikum
Társas kapcsolatrendszer :
Bizalom
Bíztatás
Elfogadás
Elismerés
Empátia
Érzelmi biztonság
Figyelmesség
Hozzájárulás a másik ember életének gazdagításához
Közelség
Intimitás
Kölcsönös függőség
Közösség
Megértés
Melegség
Őszinteség(Az erőt adó őszinteség,
ami lehetővé teszi hogy tanuljunk korlátaink megtapasztalásából)
Szeretet
Támogatás
Kiszámíthatóság,bizonyosság
Tisztelet
Megemlékezés, ünneplés :
A veszteségre---szeretteink,álmaink stb. elvesztésére- --való megemlékezés ,gyász.
Az élet teremtésének ás álmaink beteljesülésének megünneplése.
http://www.info63.fw.hu/szukseglet.html
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Van egy idézet, amelyről most nem tudom kitől származik:
"A dolgok, amelyek igazán neked vannak szánva feléd gravitálnak."
Ma találkoztunk és nem csak a kisfiamnak - akivel a vadasparkból tartottunk hazafelé -, hanem számomra üdítő tisztás volt a találkozás. Ez az oldal pedig a ráadás. Mindig szükségem volt a mások frappáns megfogalmazásaira, amely foglalkoztatott, megérintett. Nagyszerű dolog, hogy így csokorba szedted. Igaz még csak felületesen tudtam átnézni, amíg a kisfiam alszik, de bizonyára gyakran fogok még ide látogatni. Kívánok erőt, egészséget és mindenféle jót!!! Üdvözlettel: Tóth Mária



tmara@zhnet.hu
(Tóth Mária, 2009.09.12 14:54)